Második nap

Folytatjuk tehát a tegnap megkezdett tanításokat. Először közösen recitáljuk a hagyományvonal guruihoz intézett imát. Utána következik a mandala felajánlás, és a tulajdonképpeni tanítások. (Ima recitálása)

Az első dolog, ugyanúgy mint tegnap is tehát, a megfelelő hozzáállás kialakítása. Bármely gyakorlatot végzünk vagy tanítást fogadunk is meg, ennek eredménye attól függ, hogy milyen a bennünk lévő késztetettség. A tanítás célja tehát nemcsak saját érdekünkben való tevékenység, hanem a mindenség méretéhez hasonló számú érző lények javára szolgáljunk. Azért hallgatjuk meg ezeket a tanításokat, hogy elérhessük a teljes megvilágosodást, ez pedig minden érző lénynek a javára szolgál. A most következô mélységes értelmű tanításokat tehát ezzel a hozzáállással hallgatjuk. Nem kívánom elismételni mindazt amit tegnap már elmondtam, emlékezzünk arra, hogy a helyes motivációval, a helyes hozzáállással és a helyes magatartással hallgatjuk a tanításokat.

A tegnapi tanítások során elmondtam ennek a tanításnak a történetét. Emlékszünk arra, hogy ezt a tanítást maga Mandzsusri Bódhiszattva adta át közvetlenül a nagy lámának Szakjapának, és tőle a mai napig töretlen hagyományvonalon öröklődött át a tanítás. Arra is emlékszünk, hogy ez egy belső útmutatásokat felölelő tanítás, jellegénél fogva nem megy részletekbe, nem használja fel és nem bontakoztatja ki az összes szútrát és a szútrákban lévő magyarázatokat, hanem a nagy mesterek személyes tapasztalatára alapozva igyekszik a lehető legrövidebben bemutatni a tanítások lényegét. Ez a leggyakorlatiasabb mód arra, hogy a tanításokkal megismerkedhessünk, hiszen belátjuk, hogy jelenlegi állapotunkban tudásunk korlátozott, számos akadállyal kell megküzdenünk, ugyanakkor nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre. Ezt a kevés időt minél hatékonyabban kell kihasználnunk, ezért ez a belső összefoglalt, sűrített tanítás a legalkalmasabb ennek a végrehajtására.
Tehát a lényegi tanításnak három része van, a bevezető rész, melyet tegnap megtárgyaltunk, a fő rész melyre ma kerítünk sort és a következtetés. A fő rész egy négy soros vers, melynek első sora azt mondja, "Ha ehhez az élethez ragaszkodunk, akkor nem vagyunk vallásos személyek." Ez azt jelenti, hogy annak érdekében, hogy tiszta Dharma jelenjen meg életünkben, nem ragaszkodhatunk ehhez az élethez, mert ez az élet nem éri meg, hogy bármiféle ragaszkodást tanusítsunk iránta. Az olyan lenne, mint annak a személynek a példája, aki megpróbál vizet meríteni a tavaszi estéken távolban feltűnő délibábban látható kútból. Nem fogja a szomját oltani. Bármiféle Dharma gyakorlatot végzünk is tehát, legyen az akár a helyes erkölcsi élet vagy magaviselet, vagy bármiféle elmélkedés vagy meditációs gyakorlat, mindez csupán jelenlegi életünk megjavítását szolgálja és a kötődést fokozza, ha nem számoljuk fel magunkban a ragszkodást ehhez az élethez. Hogyan gyakoroljuk tehát a szellemi ösvényt? Számos nagy guru kijelentette már, hogy minden Dharma gyakorlat alapja a helyes erkölcsi életvezetés és magaviselet. Ezt kell követnie a tanulmányok folytatásának, az elmélkedésnek, és a meditáció folytatásának. A vers első sora tehát közvetlen módon elkülöníti a Dharma gyakorlásának helyes útját a helytelen úttól. Közvetetten pedig azt mondja, hogy annak érdekében, hogy felébredjen a tiszta Dharma gyakorlásának szüksége a drága emberi élet értékén kell meditálnunk. Megvilágítja tehát, hogy mennyire  becsben kell tartanunk az értékes emberi testet, mely lehetővé teszi számunkra a Dharma gyakorlását, és egyúttal megvilágítja azt is, hogy ezt fel kell gyorsítanunk, belátva a világban uralkodó múlékonyságot és a halált. Be kell látnunk, hogy rendkívüli ajándék, hogy emberi élettel rendelkezünk, ás át kell világítanunk, hogy milyen nehéz is megszerezni ezt a lehetőséget. Számos szútra kifejti, hogy minden érző lény rendelkezik a Buddha természettel, mégis az emberi lényeknek van a legtöbb lehetősége és adottsága arra, hogy Buddhává váljanak. Az első teendő tehát megérteni, hogy milyen nehéz ezt az emberi életet megszerezni, milyen nehéz a Dharma gyakorlásához szükséges tizennyolc feltétellel rendelkeznünk. Számos módja van annak, hogy megmagyarázzuk az emberi életforma megszerzésének nehézségeit és fontosságát, az első, ahogyan ezt az okozatiság szempontjából világítjuk meg. Belátjuk, hogy a világban minden dolog az alapvető és teljes okozatiság alapján létezik, semmi sem keletkezik véletlenül és kifejthetetlen okok nélkül. Így a mi emberi létformánk sem véletlenül alakult ki, hanem megvannak a speciális okai. Mi tehát annak az oka, ha sikerül emberi életformára szert tennünk? Az vezethet az emberi életformához, ha tartózkodunk a nem erényes cselekedetektől, és tudatosan törekszünk a helyes erkölcsi életvezetésre. Ez azonban beláthatóan meglehetősen ritka. Ha körülnézünk a világban,vagy akár az egész univerzumban azt találjuk, hogy nagyon kevés lény gyakorolja a szellemi ösvényt, és ezek között is nagyon sok olyan van, aki csak a felszínen tűnik Dharma gyakorlónak. Mindezek alapján látjuk, hogy az emberi életforma oka meglehetősen ritkává teszi azt, hogy bizonyos lények ilyen életformát szerezhessenek maguknak. Mindezek alapján az okozatiságot megvizsgálva látjuk, hogy milyen csekély az esélye annak, hogy emberi létformára lehessen szert tenni.
A következő lépésben a számok, mennyiségek szempontjábólvizsgáljuk meg az emberi élet elérésének nehézségeit. Igaz ugyan, hogy mai korunkban túlnépesedésről beszélünk, mégis változatlanul igaz a szútráknak azon tanításai, hogy azok a lények, akik a magasabb létbirodalmakból az alacsonyabb létbirodalmakba haladnak annyian vannak, mint a világegyetemben az atomok, és azok akik az alacsonyabb létbirodalmakból a magasabb létbirodalmakba haladó lényeket tekintjük, ezek száma olyan csekély, mint a hüvelykujjunk körme alatt található porszemek. Saját környezetünket vizsgálva azt találjuk, hogy nagyon sok ember él egy országban, vagy városban, de összehasonlítva néhány épületben található rovarok mennyiségével, ez még mindig nagyon csekély. Az emberi élet fontosságának megvilágosításának harmadik módja lehet egy példázat. A szútrákban találunk egy példázatot, mely szerint képzeljük el az egész világot, mint egy óceánt. Ennek a felszínén hánykolódik egy arany járom, melyet a szelek ide-oda dobálnak a hullámok felszínén, ha keleti szél fúj nyugatra sodródik, ha nyugati szél fúj pedig keletre. Az óceán fenekén él egy vak teknős, aki minden száz évben egyszer bukkan az óceán felszínére. Olyan nehéz emberi életformára szert tennünk, amilyen csekély az esélye annak, hogy a száz évente egyszer felszínre bukkanó teknős fejével beletaláljon a végtelen óceán felszínén hánykolódó arany járom nyílásába. Mindez persze csak példázat, ez a helyzet nem létezik, de azt találhatjuk, hogy tökéletes a hasonlóság a példázat és a valóságos életszituáció között. Ha belegondolunk azt láthatjuk, hogy a más létbirodalmakba való születésünk esélye igen nagy. Könnyen születhetünk a poklok vagy állatok létdimenziójába. Az óceán hullámain hánykódó járomnak csak egy nyílása van, és ez szintén azt jelképezi, hogy az emberi életformában való megszületés esélye milyen csekély. Az, hogy a vak teknős csak százévenként egyszer jön a felszínre ugyancsak azt szemlélteti, hogy csak nagyon kevés lénynek sikerül olyan karmát felhalmoznia, hogy emberi létformában szülessen meg ismét. A teknős vaksága azt jelképezi, hogy még azok között is, akik kialakítják az emberi létformában való újjászületéshez szükséges okozatiságot, sok olyan van, akinek erényes cselekedetei nem elég erősek. Ha sikerül a megfelelő okokat kialakítanunk, még akkor is számtalan akadályon kell felülkerekednünk ahhoz, hogy emberként születhessünk meg. A példázatból is láthatjuk, hogy számtalan olyan akadály lehet, amely eltörli azt a lehetőséget, melyet a kialakult ok megteremtett.
Ha gyakorlati szempontból vizsgáljuk meg az emberi életforma ritkaságát, szintén azt találjuk, hogy rendkívül csekély a valószínűsége a megfelelő életforma elérésének, hiszen az érző lények életformáját elérve is kicsi a valószínűsége, hogy teljesüljön a tizennyolc előfeltétel, amely szükséges a Dharma gyakorláshoz. Ez azt jelenti, hogy az érző lény mentes a nyolc kedvezőtlen körülménytől, tehát nem születik a nyolc zaklatott, nyughatatlan létformába, és ezzel egyidôben fel van ruházva a tíz kedvezô tulajdonsággal, mely együttesen kiadja a tizennyolc előfeltételt.
A tizennyolc előfeltétel közül az első nyolc kedvezőtlen hely között négy nem emberi
(1), négy pedig emberi (2) állapot:
(1.1) A poklok birodalma, ahol iszonyatos szenvedéseken kell keresztülmenni, tehát a Dharma gyakorlására mindenképpen kedvezőtlen ez a birodalom.
(1.2) Az éhes szellemek birodalma, ahol a lényeket olyan iszonyatos éhség és szomjúság kínozza, hogy semmiképpen sem képesek a Dharmát gyakorolni.
(1.3) A nem emberi lények birodalma, például bármely állat, mert ők olyan alapvető tudatlansággal rendelkeznek, hogy az eleve lehetetlenné teszi a tanulást, és a tanítások gyakorlását.
(1.4) A hosszú életű istenek birodalma. Néhány szöveg azt mondja, hogy ide tartoznak az összes istenek, melyek nem a magasrendű istenek, mindenesetre a jelen magyarázatban azt találjuk, hogy ebben a birodalomban élnek azok a hosszú életű istenek melyek formát öltenek ugyan, de létezésük során leáll minden mentális aktivitás, egyfajta mentális stagnáció áll be, és ez az állapot képtelenné teszi őket arra, hogy a Dharmát gyakorolják.
A nyolc kedvezőtlen hely közül a négy emberi birodalom a következő:
(2.1) A barbár, vagy primitív népek szintje, ahol az emberek öldökléssel és haragoskodással vannak elfoglalva, és semmiféle esélyük nincs a Dharma gyakorlására.
(2.2) A helytelen szemlélettel rendelkezők szintje, akik nem hisznek például a három drágakő fontosságában, nem hisznek abban, hogy az erényes cselekedetek boldogsághoz vezetnek, a nem erényes cselekedetek pedig lehetetlenné teszik a boldogság elérését.
(2.3) Amikor valaki olyan időszakban születik, amikor Buddha nem jelent meg és nem tette közzé tanításait. Következésképpen ennek alénynek nincs lehetősége arra, hogy a Dharmát meghallja.
(2.4) A szellemileg fogyatékosok szintje, akik nem képesek a tanítások felfogására.
Ez volt tahát a nyolc kedvezőtlen hely. A Dharma gyakorlásához mentesnek kell lennünk az előző nyolc kedvezőtlen feltételtől, de teljesülnie kell a következő tíz kedvező feltételnek is, melyek közül öt saját belső világunkból fakad (3), öt pedig külső körülményekből (4).
(3.1) Emberi lényként kell megszületnünk.
(3.2) Központi helyen kell megszületnünk, földrajzi értelemben is és Dharma értelemben is. Földrajzi értelemben Indiát értjük, Bodhgayát, ahol minden eddigi és jövendőbeli Buddha eléri a megvilágosodást. Dharma szempontból központi helynek számít, ha szerzetesek és apácák, valamint női és férfi világi gyakorlók egyaránt élnek a helyen.
(3.3) Épek legyenek érzékszerveink, főleg fülünk, hogy képesek legyünk a tanítást érzékelni.
(3.4)Őszinte és megrendíthetetlen hitünk legyen a Buddha tanításaiban, különösen pedig a vinayában, ami minden tanítás alapja.
(3.5) Az egyén nem követte el az öt rendkívül súlyos, végtelen következményekkel járó bűnt. Ezek a következôk:
- megöli apját
- megöli anyját
- arhatokat ölünk
- ha tanítóBbuddha életére törünk
- viszályt szítunk a Szangha két csoportja között
(4.1) Abban az időben kell születni, amikor a Buddha jelen van, már elterjesztette tanításait. Különféle világkorszakok vagy eonok léteznek, azokat , melyekben a Buddha nem jelenik meg sötét eonoknak nevezzük. Jelenlegi eonunk rendkívül szerencsés, mert ezer Buddha megjelenésére számíthatunk. Általában beszélve viszont a sötét eonok száma sokkal nagyobb, mint a világosaké.
(4.2) Nem elég, hogy világkorszakunkban a  Buddha megjelent, hanem az is szükséges, hogy kedvezőnek találja a feltételeket ahhoz, hogy meg is forgassa a Dharma kerekét, tehát tanításokat adjon. Tudjuk, hogy jelenlegi eonunkban a történeti Buddha Shakyamuni sem adott tanításokat rögtön a megvilágosodás elérése után, csak később forgatta meg a Tan kerekét.
(4.3) Az sem elegendő azonban, hogy a Buddha kinyilvánítsa a tanításokat és megforgassa a Tan kerekét, hiszen ezeknek a tanításoknak töretlenül fenn is kell maradniuk, és jelenlegi korszakunkban ez a feltétel is teljesül, hiszen tanításai máig is töretlenül élnek. Más korszakokban az is előfordul, hogy számtalan Buddha elérkezik, de tanításaik vonala megtörik.
(4.4) Az sem elegendő, hogy a tanítások töretlenül fennmaradjanak. Szükség van azokra az emberekre, akik töretlenül gyakorolják a tiszta Dharmát. Ha körülnézünk beláthatjuk, hogy nagyon kevés olyan embert találunk, akik folyamatosan törekednek a Dharma gyakorlására, és ezek között is sok olyan van, akik nem tisztán gyakorolják a Dharmát, hanem pusztán a felszínen.
(4.5) A komoly Dharma gyakorlóknak nagyon nehéz megteremteni a megfelelő életkörülményeket. A felszínes, vagy kevésbbé komoly gyakorlók élete általában mentesebb a nehéz körülményektôl, de az igazán mély és komoly szándékú gyakorlók, akik teljes elvonulásban, barlangokba visszavonulva gyakorolnak nehéz életkörülményekkel küszködnek. Elég, ha a nagy tibeti jógi Milarépa életére gondolunk, aki folyamatosan a betevő falat megszerzéséért küzdött.

Látjuk tehát, hogy a Dharma gyakorlásához szükséges tizennyolc feltétel együttes megjelenése mennyire ritka, így be kell látnunk milyen rendkívüli fontosságú ajándék az, ha erre az életformára teszünk szert. Ez azonban nemcsak ritka, hanem rendkívül értékes is, hiszen  jelenlegi életünkben megadott testünket járműként használjuk fel arra, hogy magasabb szinteket érhessünk el, magasabb létbirodalmakat, vagy akár a végső megvilágosodást. Amikor felismerjük, hogy ez az élet milyen nagy érték és milyen ritka, akkor nem maradhatunk tovább tétlenek, hanem megpróbáljuk kihasználni a lehető legjobban, ami nem más, mint a Dharma gyakorlása.

A tanítás első sorának második fő összetevője az, hogy megmagyarázzuk a világban uralkodó állandótlanságot, mulandóságot és a halál állandó jelenlétét. Nem elég belátnunk, hogy milyen nagy értékű és ritka az emberi életforma, hanem ebben a részben azt is átvilágítjuk, ha rendelkezünk ezzel az életformával, akkor halogatás nélkül hozzá kell látnunk a Dharma gyakorlásához. Ennek a résznek három összetevője van, az első rész a halál bizonyosságáról szól, a második a halál idejének bizonytalanságáról, a
harmadik pedig arról, hogy a halál pillanatában semmi nem lehet segítségünkre, csak a tiszta Dharma.
(1.) Azt jelenti, hogy aki ebben a világegyetemben megszületik, az meg fog halni.
Egyetlen olyan személy sem létezik, aki ebben a világban megszületik és nem hal meg, még a tökéletesen megvilágosodott Buddhák is felvállalták, hogy az egyszerű emberek számára példát mutatandó emberi testben születtek meg, és átmentek a halál szakaszán.
(2.) A halál idejének bizonytalansága. Tudjuk, hogy egyetlen élőlénynek sincs meghatározott élettartama. Életünkben számtalan olyan körülmény van, mely bármikor véget vethet életünknek, és csak nagyon kevés olyan dolog van, amely folyamatosan meghosszabbítja életünket, mindez teljesen kiszámíthatatlanná teszi a halál bekövetkeztének időpontját. Néhányan meghalnak már születésük előtt, néhányan születésük után, vagy gyermek-, ifjúkorukban halnak meg, tehát az élettörténet során a hálál bármikor bekövetkezhet.
(3.) A halál időpontját sehogyan sem befolyásolhatjuk, nem számít milyen gazdagok, műveltek hatalmasok vagyunk is, a halál pillanatában ezek a dolgok nem lesznek segítségünkre, mégha egész világokat igazgató császárok vagy uralkodók vagyunk is, a halál pillanatában minden földi javunkat magunk mögött kell hagynunk. Tudatunk egy számunkra ismeretlen végállomás felé indul el, és az egyetlen dolog ami segítségünkre lehet a Szent Dharma, és mindaz, amit életünkben a Dharma ösvényén véghezvittünk.
Ezek miatt az okok miatt kell a Dharma gyakorlást késedelem nélkül megkezdeni. Nem mondhatjuk, hogy most még fiatalok vagyunk, de majd öreg korunkban hozzá fogunk a gyakorláshoz.

A négysoros tanítás második sora szerint, ha ehhez az élethez ragaszkodunk, akkor nincs meg bennünk a kellő lemondás. Ez azt jelenti,  hogy ha nincs bennünk tökéletes lemondás, és bármilyen mértékben ragaszkodunk még a világi létezéshez, akkor függetlenül attól, hogy milyen mértékben gyakoroljuk is a szent Dharmát, az legfeljebb felsőbb birodalmakba juttat, de nem teremti meg az alapot ahhoz, hogy a végső, tökéletes megvilágosodást elérjük. Ahhoz, hogy kialakítsuk magunkban a lemondás kellő viselkedésformáját, elmélkednünk kell a szamszarában uralkodó szenvedéseken. A tanításnak ez a sora közvetlen módon megvilágítja a szamszara szenvedéseit, közvetett módon pedig rávilágít az okra és okozatra, arra tudnillik, hogy a szamszarában uralkodó szenvedések oka a negatív cselekedetek egymásra halmozása, mert képtelenek vagyunk átlátni, hogy melyek a helytelen cselekedetek, amelyektől tartózkodnunk kell.

A szamszara hat létbirodalomra oszlik, három alacsonyabbra és három magasabbra. A három alsó magába foglalja a poklok, éhes szellemek és az állatok birodalmát. Látjuk, hogy a szamszarában végtelen szenvedés uralkodik, ennek három fajtája van, a szenvedés okozta szenvedés, a változás okozta szenvedés, és az a szenvedés, melyet minden dolgok mulandósága okoz. A szenvedés első típusa a szenvedés okozta szenvedés az, melyet mindannyian szenvedésnek tekintünk, a testi fájdalom, a félelem, a szorongás. Ez a fajta szenvedés általában az alsóbb létbirodalmakban uralkodik.
Az első a poklok birodalma, ahol tizenynyolcfajta különböző poklot különböztetünk meg, van például hideg, forró, szomszédos és félpoklok. Az ott szenvedő lények végtelen szenvedésen mennek keresztül, amelyet az emberi létbirodalomban elviselt szenvedések alapján fel sem tudunk fogni. Ezekben a létbirodalmakban nem csak egyetlen emberöltő idejére szenvednek a lények, hanem több millió éven keresztül.
A második alacsonyabb létbirodalom az éhes szellemeké itt a végtelen időn keresztül szenvedő lényeket hihetetlen szomjúság és éhség kínozza, ide legfőképp a ragaszkodás és kötődések miatt születnek a lények, és kínzó éhségüket és szomjúságokat egyetlen morzsányi élelem vagy egyetlen cseppnyi ital sem csillapítja, és évmilliókon keresztül szenvednek ebben az állapotban.
A  harmadik alacsonyabb birodalom az állatok birodalma. Ez is két részre osztható, mert vannak állatok akik az óceánban élnek, és vannak akik a szárazföldön. Az óceánban lévő állatok világában azt találjuk, higy ezek a lények ide-oda sodródnak, soha nincs állandó lakhelyük, a hullámok és áramlatok ide-oda dobálják őket, és mindig új társak közé keverednek, a nagy halak megeszik a kisebbeket, a kicsik csoportosan megtámadják a nagyobb vízi élőlényeket, tehát állandó bizonytalanságban telik az életük. A szárazföldi állatoknak is két csoportra oszthatók, vannak akik az emberek közelében élnek és vannak, akik a vadonban szétszórva élnek. Az emberek közelében élő, háziasított állatoknak számtalan szenvedésen kell keresztülmenniük, nehéz terhek cipelésére kényszerítik őket, kínozzák őket, végül leölik őket bőrükért, húsukért, csontjukért. A vadonban szétszórt állatok is számtalan szenvedésnek vannak kitéve, vadászok törnek az életükre, egymást pusztítják, és másfajta veszélyek is leselkednek rájuk. Mivel semmi garancia sincs arra, hogy nem születünk meg ezen három alsóbb létbirodalom valamelyikében, és ezáltal semmi esélyünk sincs a Dharma gyakorlására, ezért be kell látnunk, hogy milyen fontos kihasználnunk az időt, amíg ezt az emberi testet birtokoljuk és egészségesek vagyunk, hogy késlekedés nélkül  gyakoroljuk a Szent Dharmát. A szenvedés második fajtája a változás okozta szenvedés, a magasabb létbirodalmakra jellemző. Ezek olyan körülmények okozta szenvedések, melyeket első pillantásra kedvező, vagy szerencsés körülményeknek tekinthetünk, mélyebben megvizsgáva azonban kiderül, hogy kedvezőtlenek, szenvedéssel teltek.
A három felsőbb létbirodalom az istenek, a félistenek és az emberi lények létbirodalma. Hiába születik meg valaki az istenek létbirodalmában, ahol elképzelhetetlenül sok öröm veszi körül, mindezek az élvezetek múlékonynak bizonyulnak, és ebben a világban is megjelennek előbb utóbb a halál jelei. Ezek a jelek olyan nagy tudati szenvedést okoznak, amelyek még a három alsó világban tapasztalt szenvedéseknél is sokkal nagyobbak.
A félistenek létbirodalmában élő lényeken óriási irígykedés uralkodik állandóan. Ők folyamatos harcban állnak az istenekkel, de folyamatosan legyőzetnek a csatatmezőkön. Szenvedésük oka ez az állandó háborúskodás. Ebben a létbirodalomban az összes férfi elesik a csatamezőkön, a nők pedig házaikban maradva látják társaikat elpusztulni, nekik pedig ez okosz mérhetetlen lelki szenvedést.
Az emberi létbirodalom szenvedéseihez szükségtelen külön magyarázatot fűznünk, hiszen saját tapasztalatunkból tudjuk mennyi kínnal találkozunk ebben az életben, s függetlenül attól, hogy milyen gazdagok vagy szegények vagyunk bármit teszünk is, semmi nem vezet el a végső megelégedettséghez, és ez a hiány az állandó szenvedést szüli. A szenvedés harmadik típusa, a világban létező valamennyi dolog függő és múlandó természete okoz. Ez az érzés általában semleges érzésként tűnik fel, mélyebb vizsgálat során azonban belátjuk, hogy ezek az érzések és gondolatok is szenvedéshez vezetnek, hiszen a szamszarában való létezés nem más, mint maga a szenvedés állapotában való időzés. A szamszarában való létezés során semmiféle tevékenység nem vezet el bennünket a végső megelégedettséghez, függetlenül attól, hogy mit és hol csinálunk, milyen társakkal, barátokkal vesszük körül magunkat, egyetlen tevékenységünknek sem lesz végső és állandó eredménye. Soha nem találjuk meg a megelégedettséget, ezért a szamszara lényege az összes létbirodalomban a szenvedés, ugyanúgy, ahogyan a tűz lényege a forróság, legyen az egészen kicsi tűz, vagy hatalmas tűz. Másik példázattal élve láthatjuk, hogy a mérgezett ennivaló káros, függetlenül attól, hogy ízletes vagy íztelen ennivalóról van-e szó. Ugyanígy a szamszara minden szinten és minden tekintetben szenvedésekkel teli, és helytelen létezési mód. Következésképpen ezen a szenvedésen elmélkedve belátjuk, hogy meg kell szabadulnunk ettől a létmódtól, felbukkan bennünk a megszabadulás vágya és szükségszerűsége. Ezeket a szenvedéseket okozó zavarodottságokat lebontva törekszünk a megvilágosodás felé, ugyanúgy, ahogyan a madár nem kíván többé a leégett erdőben időzni, vagy ahogyan a befagyott tóban sem kívánnak a békák élni, hanem más lakhelyet keresnek. Ugyanígy a szamszara egészét átvilágítva és szenvedéssel teli természetét megértve kialakul bennünk a megszabadulás vágya.

A vers második sora közvetlen módon megvilágítja a szamszarában uralkodó szenvedéseket, közvetve pedig elmagyarázza az ok-okozati összefüggést. Miért születünk a szamszara világába? Ennek az oka az, hogy a nem erényes cselekedeteket gyakoroljuk.
Melyek a nem erényes cselekedetek? Bármely cselekedet, amely a tudatlanság három összetevőjének valamelyikéből ered, a kötődésből, a vágyakozásból, vagy a gyűlöletből.
Ezen három hiba elkövetését nevezzük nem erényes cselekedetnek. Ezen belül tíz nem erényes cselekedetet ismerünk. Az első hármat fizikailag hajtjuk végre:
1. Az ölés, melynek oka lehet vágyakozás, harag, vagy másfajta zavarodottság. Az ölés mindenképpen ölésnek számít a legkisebb bogártól az emberig.
2. A lopás. Függetlenül attól, hogy milyen módon követjük el, lopásnak számít a csalás, a rablás, a csendes tolvajlás. Mindenképpen lopásnak minősül egy olyan cselekedet, mely mások tulajdonának megszerzésére irányul, legyen az bármely apróság, vagy nagyon értékes dolog.
3. Az olyan társsal létesített szexuális kapcsolat, aki nem az állandó élettársunk.

A második négy nem erényes cselekedetet beszédünkön keresztül hajtjuk végre:

4. A hazugság. Igaztalan dolog állítunk.
5. Olyan beszédek, melyekkel személyek vagy csoportok között békétlenséget szítunk.
6. Harag vagy gyűlölet miatt másokat megbántunk, sérüléseket okozunk.
7. Hiábavaló, fölösleges beszélés, fôleg az, amely irígységet, vágyakozást kelt másokban.

Az utolsó három pedig tudatilag elkövetett nem erényes cselekedet:

8. Az irígykedés, amikor megkívánjuk a másoknál látott dolgokat.
9. Harag, gyűlölet, mely során másnak rosszat kívánunk.
10. A tudatlanság, ami abból fakad, hogy nem hiszünk a tanításoknak, nem hiszünk az ok okozatiság törvényében, még ha el is magyarázták nekünk.

Ezt a tíz helytelen cselekedetet gyakorolva kerülünk tehát kedvezőtlen körülmények közé. A következmény lehet átmeneti vagy állandó. Időleges például az ölés, ami miatt például elkövetkezendő életünk nagyon rövid lehet, vagy a lopás miatt szegényen születünk újra, vagy helytelen szexuális magatartás következményeképpen rosszul sikerült házasságokon megyünk keresztül. Ugyanígy, a hazugság következtében elhagynak barátaink, ha bántó szavakat használunk rágalmakat szórnak majd ránk is, ha hamis szavakkal csapunk be másokat, akkor magunknak is hasonlóakkal kell majd szembenéznünk. Ha az irígykedés helytelen cselekedetét követjük el, akkor sosem leszünk képesek vágyainkat valóra váltani, ha haraggal vagyunk teli, akkor állandó félelmet fogunk tapasztalni, ha pedig a szemléletünk helytelen, akkor sosem fogunk szert tenni valódi bölcsességre, állandóan a helytelen nézetek foglyai maradunk. A végső eredménye a helytelen cselekedeteknek, hogy az alsóbb létbirodalmak valamelyikében fogunk újjászületni. Ha kevés helytelen cselekedetet vittünk végre, akkor az állatok birodalmában, ha többet akkor az éhes szellemek birodalmában, ha pedig nagyon sokat, akkor a poklok birodalmában születünk meg ismét. Ha a vágyakozástól, a haragtól, vagy a tudatlanságtól vezérelve elkövetjük ezeket a helytelen cselekedeteket, akkor nem más lesz a következménye, mint az, hogy az alacsonyabb létbirodalmak valamelyikében születünk újjá, ahol elképzelhetetlenül sok szenvedésen kell majd keresztülmennünk.
Mindezek fényében belátjuk, hogy rendkívül fontos ezektől a cselekedetektől tartózkodnunk, akár életünk árán is. Tartózkodnunk kell a tettel és szóval elkövetett rossz cselekedetektôl, tudatunkban pedig ki kell alakítanunk egy szilárd elhatározást, hogy ezektől távol tartjuk magunkat. A tíz helytelen cselekedettel szemben áll a tíz erényes cselekedet. Ezek valójában a nem erényes cselekedetek ellentettjei. Abból erednek, hogy az erényes cselekedetet végrehajtó személy mentes a különféle zavarodottságoktól és tudati elhomályosodásoktól. Azáltal gyakorolhatjuk az erényes cselekedeteket, hogy tartózkodunk a nem erényes cselekedetektôl. Így teremtjük meg a boldogság elérésének lehetőségét. A tíz erényes cselekedetnek is megvannak az időleges és végső eredményei, ami szintén ellentettje a nem erényes cselekedetek következményeinek. Ha tartózkodunk az öléstől hosszú életűek leszünk, ha tartózkodunk a hazugságtól nem hullanak ránk rágalmak, és így tovább. Az erényes cselekedetek végső eredménye attól függ, hogy mennyit halmozunk belőle fel, és ettől függően újjászülethetünk Shrávaka, Pratyéka Buddhaként, vagy végső, teljes megvilágosodást elért Buddhaként. Mindenek fényében tehát szilárdan el kell határoznunk, hogy ezeket az erényes cselekedeteket gyakoroljuk, mint a legfelsőbb boldogság forrását. A cselekedetek harmadik fajtája a közömbös cselekedetek csoportja. Ezek sem nem erényes cselekedetek, de nem is az ellenkezőjük. Olyanok például, mint az evés, az ivás, a sétálás, a pihenés. Mivel azonban ezekbe nincs sem erényes, sem erénytelen összetevő belefoglalva, ezért időpocsékolás számba mennek, hiszen nem visznek bennünket előre. Át kell tehát ezeket a cselekedeteinket is alakítanunk olyanná, melyek erényes cselekedeteket halmoznak fel. Hogyan alakítjuk át ezeket a közömbös cselekdeteket erényes cselekedetekké? Ha megváltoztatjuk a cselekedet mögött álló szándékunkat. Például, ha a puszta örömből való evés helyett azért eszünk, hogy testünket helyreállítsuk a teljes egészség számára, hogy a Dharmát minél tovább gyakorolhassuk.
A vers harmadik sora azt mondja, ha ragaszkodunk saját célkitűzésünkhöz, akkor nincs meg bennünk a megvilágosodás gondolata. Ennek magyarázata az, hogy a szamszara egészének természetét átvilágítva arra az elhatározásra jutunk, hogy megszabadulunk a szenvedéstôl. Ez az elhatározás hiányos, hiszen a megszabadulást nemcsak saját érdekünkben, hanem minden más érző lény érdekében kell elérnünk. Egy részleges elhatározás nem bontakoztatja ki minden lehetséges képességünket, így aztán sem a saját, sem a mások megszabadulását nem tudjuk ezzel az elhatározással elérni. A célkitűzésnek mindenképpen a minden érző lény javát szolgáló teljes megszabadulásnak kell lennie. A megvilágosodás sem érhető el a megfelelő okok és előfeltételek nélkül. Az ok a hagyomány szerint a szeretetteljes együttérzés, az alap a megvilágosodás gondolata, a feltételek pedig a magasan fejlett tecnikák. Ez a három összetevő vezet el bennünket a tökéletes megvilágosodáshoz. Meditálnunk kell tehát az együttérzésen, aztán ki kell alakítanunk a megvilágosodás gondolatát, majd követnünk kell a bódhiszattvák által kidolgozott módszereket. A szeretetteljes együttérzés bár mindannyiunkban megvan, még az állatokban is, de az emberek szertetete általában önző, mert csak a gyermekeiket, családjukat és közeli barátaikat szeretik. Ezzel szemben a hagyományban megfogalmazott együttérzés egyetemes, minden érző lényre, a közömbös és ellenséges lényekre egyaránt vonatkozik. Az ilyesfajta egyetemes együttérzés felkeltésére és gyakorlására azonban nem vagyunk eredendően képesek, hanem lépésről lépésre kell ezt kialakítanunk. Ezt elkezdhetjük gyakorolni úgy, hogy először egy olyan személy iránt keltjük fel, aki egyébként is nagyon kedves nekünk. Lehet például édasanyánkon, édesapánkon, vagy más hozzánk közel álló személyen. Emlékezzünk mindarra a kedvességre amellyel körülvett bennünket, a szeretetere, mellyel elhalmozott bennünket, és ennek alapján alakítsuk ki a szeretetteljes együttérzést magunkban. Hasonlít ez az anyai szeretethez, amint gyermekének mindig jót kíván, minden körülmények között boldogságot, egészséget, folyamatos megelégedettséget, tehát azt, hogy rendelkezzen a boldogság okával. Ez az érzés az, amit szeretetteljes kedvességnek nevezünk. Mindezt szilárd szándékkal tasszük és így alakul a ki természetes módon megjelenő szeretetteljes együttérzés. Ezekután ezt az érzést felfokozva igyekszünk ráirányítani ellenségeinkre is ezt az érzést, majd a következő lépésben megpróbáljuk kiterjeszteni az összes érző lényre. Amikor kellőképpen kialakult bennünk ez a szeretetteljes kedvesség és minden érző lényre sikerült kiterjesztenünk, utána alakíthatjuk ki az együttérzés érzetét, hiszen láthatjuk, hogy az általunk szemlélt érző lények szenvednek, ezért együttérzésünkkel azt kívánjuk, hogy szenvedésük szűnjön meg, illetve ne legyen meg bennük a szenvedés oka. Ez a kívánság az együttérzés. A gyakorlatban ez ugyanúgy megy végbe, mint az előző esetben, először a hozzánk legközelebb álló személyek felé irányítjuk, utána egyre nehezebb tárgyakra terjesztjük ki. Az őszinte együttérzés tehát azt jelenti, hogy minden érző lénynek azt kívánjuk, hogy legyen mentes a szenvedés okától, nem teszünk különbséget, hogy barátunkról vagy ellenségünkről van-e szó. A közönséges értelemben vett együttérzés rendszerint egy általunk szeretett személy balszerencséje feletti szánakozást jelenti, míg az ellenségünket ért hasonló balszerencsének módfelett örülünk.
Természetesen a valódi együttérzés nem válogat, és ezt a meditáció technikáján keresztül fejleszthetjük ki. Tehát amikor ezt a két összetevőt, a valódi kedvességet, és a szeretetteljes együttérzést kifejlesztettük, akkor magától, természetesen fog kialakulni a megvilágosodás gondolata. Ez azt jelenti, hogy minden érző lény érdekében, és számára kívánjuk a végső megvilágosodást. Ezt nevezzük bodhicsittának, megvilágosodott gondolatnak. Ha nem sikerül kialakítanunk a szeretetteljes együttérzést, akkor a tökéletes megvilágosodást sem érhetjük el soha, hiszen ez a kettő szolgálja az alapot ahhoz, hogy a megvilágosodás gondolata magától, természetszerűen kialakuljon, hiszen ez a kettő vezet el oda, hogy kivétel nélkül minden érző lény megszabadulására igyekszünk elérni a megvilágosodást. A bódocsitta leglényege tehát az, hogy felhagyunk a beidegződéssel, hogy folyton csak a saját jólétünkkel és biztonságunkkal vagyunk elfoglalva, magunkat mindig mások elé helyezzük, így nem vagyunk egyenlőek másokkal. Ezt tökéletesen fel kell számolnunk magunkkal, és szilárdan el kell határoznunk, hogy minden érző lény javát szolgáljuk, minden rosszat amit elképzelhetünk az életben azt saját magunkra vállalunk, és minden jót, amit csak el tudunk képzelni, azt minden érző lény felé kiárasztani. A beidegződések megfordításának ezen meditációján keresztül bonthatjuk le magunkban a folyamatos önmagunkhoz való ragaszkodást, saját gondolatainkhoz való kötődést, és alakíthatjuk át szeretetünket és együttérzésünket olyanná, amely minden érző lényre kiárad, és ez a megfordulás a relatív bódocsitta. Ez adja alapját annak is, hogy a későbbiek során a Bódhiszattvák általános gyakorlatait gyakoroljuk, hogy tulajdonságaikat elérhessük, így tehát a Bódhiszattvák hat tökéletességét és négy összegyűjtött erényét, amelyeket a szútrák különbözô helyeket leírnak.

A tanítás negyedik sora szerint, ha a kötődés jelen van bennünk, akkor nincs meg a helyes szemlélet. Ez a sor tehát a szemléletről szól, megrétése rendkívül sok tanulmányozást igényel, de ha röviden akarjuk összefoglalni, akkor arról van szó, hogy a meditáció és a helyes, mélyreható bölcsesség együttesen alkotja a megfelelő szemléletet. Általános tudati állapotunk rendkívül zaklatott, bolyongó, ide-oda vándorol, gondolatok halmozzák el, egy ilyen elfoglalt tudat képtelen a meditációra. Következés képpen a helyes szemléletet megalapozó előfeltétel a koncentráció. A meditáció során különféle lépéseket alkalmazhatunk, az elsőben mindenképpen alkalmas, ha egy tárgyra koncentrálva igyekezünk a koncentrációt kialakítani. Például ha egy Buddha ábrázolásra összpontosítunk, ezáltal számos erényt felhalmozva, a koncentrációt tökéletesítve elérjük azt, hogy tudatunk, lélegzésünk, szemeink, minden egyes részünk erre az egy tárgyra összpontosuljon. Az ilyesfajta tárgyra összpontosított koncentráció segtíségével elért tökéletes nyugalmon keresztül érkezhetünk el a belső meditációhoz, amit szintén több lépcsőben alakítjuk ki. Először megpróbálunk arra összpotosítani, hogy a minket körülvevő tárgyak tudatunk termékei. A minket körülvévő tárgyak ugyanis nem jelennek meg ok nélkül, egyetlen egy sem létezik teljes ok, megfelelő ok, vagy bármiféle ok nélkül. Ezeknek a tárgyaknak az alapvető oka az, hogy a látáson, halláson, az érzékelésen keresztül tudatunk kivetíti önmagát. Nincsen tehát külső teremtő, minden minket körülvevő dolog a tudat saját kivetítései miatt tűnik fel. Igyekszünk a meditációban belátni ezt, és ugyanígy egy következô lépésben megpróbáljuk belátni, hogy minden mentális tárgy, tudatunkban felbukkanó objektum is illúzió, káprázatszerű, olyan, mintha álmunkban találkoznánk dolgokkal. Tudjuk, hogy mikor álmodunk, az álmunkban látott dolgok érzelmeket kelthetnek fel bennünk, örömöt, vagy szomorúságot, de amikor felébredünk azt tapaszataljuk, hogy az álmunkban látott dolgoknak nyomát sem találjuk már. Ugyanígy belátjuk a tudatunkban felbukkanó tárgyakról és a külvilág tárgyairól, hogy nem léteznek független okoktól nem függő szilárd lényegiséggel, csupán az által léteznek, hogy bizonyos feltételek és okok teljesülnek. Amikor mindezt belátjuk, természetesen a tudatunkban megjelenő tárgyak, a külvilágban bennünket körülvevő tárgyak nem szűnnek meg létezni, továbbra is ott vannak, de létezésük természetét átvilágítjuk, ugyanúgy, ahogyan a szivárványra tekintve azt látjuk, hogy ott van, létezik, körülvesz bennünket, mégis belehatolván azt tapasztaljuk, hogy üres, nincsen tartalma. Minden bennünket körülvevô dolgot átvilágítva ugyanazt tapasztaljuk, hogy nem rendelkeznek független létezési alappal. Ez azonban megszűnésüket nem jelenti. Belátjuk tehát, hogy a külvilágunkban és bennünk megjelenő dolgok egymástól kölcsönösen függő, interdependens természete és a leglényegiségüket jelentő üresség két egymást ki nem záró összetevője a dolgok természetének. Amikor a meditációnak ezt az állapotát elérjük, akkor egyszerre érünk el a mélyreható bölcsesség szintjére, és a valamennyi létező dolog relatív, kölcsönösen függő természetét átvilágító felismeréshez. Ezen keresztül a meditációban működő tudat ráébred minden dolgok természetének lényegére, amely az üresség, és a meglátást alkotó két összetevő, a mélyre ható bölcsesség és a dolgok relatív természetét belátó felismerés úgy olvad össze, mint ahogy víz a vízzel összeolvad, és egy rendkívül intenzív egy pontra fókuszált koncentrációban ezt a felismerést igyekszünk fenntartani a meditáció során. Ha ezt az intenzív, koncentrált meditációt sokáig fenntartjuk és sokszor gyakoroljuk, akkor előbb utóbb a bennünket körülvevő káprázat átalakul az elsődleges, őseredeti bölcsességgé, melyen keresztül megvalósíthatjuk a Buddha három testét, a három kayá-t.
A tanítás harmadik része az összegzés. Ebben felajánljuk mindazokat az érdemeket, melyeket felhalmozunk a gyakorlat elvégzésével, vagy a tanítás meghallgatásával.
Felajánljuk pedig annak érdekében, hogy minden érző lény elérhesse a megvilágosodást és a megszabadulást. Ezzel pedig mi is elértünk az "Elszakadás a négy ragaszkodástól" című tanítás végéhez. Végezetül recitáljuk közösen a felajánló imákat. (Ima recitálása)

Vissza a tanitásokhoz